Mikor az ember egy ilyen előadást végignéz, bátortalanul keresi a szavakat. Talán ezek után nem lehet úgy játszania magyar színházakban, talán – gondolom.
Régóta várjuk, most beállt a nemzetközi színpadi, koncerttermi közvetítések sorába a Globe. A Londonban lévő Shakespeare-színház, a Temze partján vagy húsz éve felépült „másolat”, a legnagyobb angol (nekem Ő az) valahai játszóhelyének mása szabadtéri, autentikus nézőteréről közvetítette a BBC, neten a Szentivánéji álom előadását.
Döbbenetes. Élő, eleven, fantasztikusan szóló és mesélő angol nyelv, olyan szintű profizmus, szövegtudás, színi játék az első hangtól az utolsó meghajlásig, amivel itthon alig találkozni. Olyan fergeteges játék, magas színvonal, olyan szintű feszültség, humor, hogy az – megfoghatatlan. Honnan tudják?
Nem jut az ember szóhoz. Azt hiszem, kell hozzá az az élmény is, amit átélhetünk az épületben; néhány éve megadatott, hogy ott járhattunk. Kevés helyen éreztem magam olyan eufórikisan, mint ott, pedig nem előadáson voltunk, csak egy délelőtti látogatáson, amelyen az egyik színészük kísérte végig vagy negyven fős csoportját; de ő maga is olyan átszellemülten, szeretettel és gazdagsággal beszélt színházáról, ahogyan kollégái most játszottak, s mint harminc méterrel odébb egy másik, s rajta túl a többi, szintén csoportokat elbűvölő kollégája.
Nem tudok angolul. Megértetem magam, de az semmi. Nem a drámát, hanem a cselekményt tetem magam elé, hogy követni tudjam az egyébként is kissé bonyolult szerelmi történetet. S annyira otthon voltam, annyira magával ragadott, mintha minden szavukat érteném. Mert a játékuk – talán –, a sodró, elementáris erővel elragadó színpadi jelenlét magával ragadott. A fiatal szerelmesek a jelen, a tündérek, manók, erdei varázsfigurák valami keleties, „korabeli”(?) ruhában; a belső színdarab szereplői, a mesteremberek pedig igazi, olyan művházas, dilettáns jelmezekben. S az egészet átlengi egy fantasztikus zenész szitármuzsikája, megspékelve igényes dalbetétekkel, minőségi musicallel, jelenre kikacsintással...
Óriási. Valami olyan szintű felszabadultság színpadon, nézőtéren, szünetben, interjúk alatt, nézők közé kitolt színpad-részlegen, ami itthon ezer évek óta nincs már. Pedig vannak-voltak kiváló színházaink és előadásaink. Vannak-voltak. Igen, arrafelé van Európa.
Fantasztikus volt.
Örülök, hogy ott járhattam, talán nem szerénytelenség, ha – jobb híján – a magam képeivel illusztrálom a Globe csodáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése