Gdansk

Esztergom szépreményű, fiatal helytörténésze fogta magát (és tán mások kezét is?), és szeptember elején nekivágott egy, gondolom, régóta dédelgetett utazásnak. Lengyelország. Többek közt Varsóról, Gdanskról szólnak tudósításai. Túl az irigykedésen, mert arrafelé utazgatni mindig csak készültem és készültem, de oda sosem jutottam el, érdekes párhuzam ugrott be Viola Bence sorainak olvasása közben.

Vagy két éve figyeltem fel egy Castorp című könyvre; szerzője lengyel, s első gondolatom ellenére nem Thomas Mannról ír, hanem egy egészen más típusú, ritka érdekes élményt nyújt az olvasónak.
A szerző, Pawel Huelle viszonylag fiatal kortársunk (1957-es), s „természetesen” magyar felmenőkkel is bír, a Város, Gdansk szülötte, diákja, tanára, újság- és regényírója. A wiki szerint a Szolidaritásben is ott volt, mint sok értelmiségi. Thomas Mann hatalmas regényének, A varázshegynek egy, valahol az elején leírt félmondatába kapaszkodik bele. A nagy német megemlíti ugyanis hőséről, Hans Castorpról, hogy néhány szemesztert elvégzett az akkortájt alakult, alapköveit éppen hogy lerakó gdanski műszaki egyetemen, mielőtt Hamburgban elvégezte volna az ottani, évszázados mérnöki iskolát. A Nobel-díjas nem is foglalkozik többet ezzel a ténnyel, de Pawel Huelle belekapaszkodik, fantáziáját igencsak felizgatja, és egy regényt kerekít e köré a kis közlés köré, amelyben „kölcsönzött” hősét, Hans Castorpot megérinti egy furcsa, madam Chauchat-t idéző szerelem, találkozunk a Mario Mancini nevű, idegnyugtató szivarral, mellyel párhuzamosan még a porter-sörök élvezetére is felfigyelhetünk – miként a Thomas Mann-i nagyregényben. A történeten végighúzódik egy kis Tonio Kröger-szál, vagy utánérzés(?) is.

És persze ott van a századfordulós Gdansk. A középkori Hanza-város hagyománya, szépsége, a német-, lengyel-, kasub-lakta tengerparti kikötő zsivaja, az induló egyetem, rejtélyes figurákkal, öregecske és kíváncsi háziasszonykával, tengerszéli téllel, benne valami furcsa, szürreális bállal, rejtélyes orosz összeesküvés nyomaival...
Nem tudom igazán, mennyire jó könyv; nem tudom, milyen volt fogadtatása, mennyire érezhették akár újdonságnak, akár egyfajta szentségtörésnek arrafelé. 
Tény, jó lenne Gdanskba eljutni. S persze újraolvasni a regényt.
Utólagos engedelmével begyűjtök néhány fotót Willytől, nem jelenthet gondot közlésük, hiszen ő maga is feltette őket a facéra.