Néhány perce ért véget az egyik sorozatcsatornán kedvencem, Columbo egyik epizódja. Talán a legerősebb, melyben büszkeség -s balítélet - bocsánat, dehogyis! Büszkeség is hiúság, igazság és hétköznap... szóval a szokásos nyomozásokon túl valami igazán emberi történet játszódott le előttünk.
Sokadszor láttam, természetesen. Columbo megunhatatlan. Itt egy kicsit kilátogat los angelesi hazájából; bikaviadal, furcsa, haláleset, hiúság vására, ostoba gyilkosság. ÉS mégis, ahogyan a gyilkos fogadja, ahogyan a környezete reagál, ahogyan...
Zseniális. Már az a forma, ahogyan kitalálták, semmiben nem hasonlítva a különböző krimikre. Előttünk játszódik le a bűnös eset, majd megjelenik a körzet hadnagya, aki megoldja az ügyet. Minden alkalommal új arcát ismerjük meg ennek a kisnagyembernek; a feleségétől függő, ám nyárs- és kispolgáriságában leledző fantasztikus figura apró jelekből, emberi gesztusokból, igazságokból, elhallgatásokból, kisebb-nagyobb hazugságokból, emberi gyarlóságból olvas, majd ír látleletet.
Közben, olyan húsz percenként reklám, bugyuta hülyeségek yoghurttól ételízesítőig, takarítóeszközökig, majd ajánló a csatorna következő műsoraiból. Ahol aztán bőven dől a vér, jönnek a rossz fiúk,a szép lányok, a vámíprok, a töketlen Superman, a... hadd ne folytassam.
Aztán visszajön a kép, a régi formátumra ugrik az ernyő, jön a hadnagy, szivar, ballon, mosolyog, elámul, töri a fejét, mutogat, butaságokat kérdez, majd megold.
De egyszerű világ ez! Így kellene élni!
