A kultúrafogyasztó kívülről beleszól

 

Mióta újfent áll a bál emiatt a gusztustalan megnyilvánulás-sorozat miatt – Demeter és a bicskanyitogató gyalázkodásai –, sokaknak eszébe jutott a Kádár-rendszer kultúrpápája, Aczél György.

Aczél György

Abba a korosztályba tartozom, a mai hatvanas-hetvenesek közé, amelynek ifjúsága, eszmélése erre az időszakra esett. Más volt azt megélni és más most visszanézve rá hivatkozni. Bizony akkor is, miként most is, volt, aki belesimult, volt, aki kívül állt, s ez igaz nem csak az alkotókra, a fogyasztókra is (kultúra-fogyasztókra, ha szabad ezt a vadidegen, anakronisztikus formát használnom).

Tehát az olvasóra, színházba, moziba járóra, tévét nézőre. Egy szóval nem minősítek senkit, sokfélék vagyunk, nem különböztetem meg azt, aki lektűrt vagy szépirodalmat, Kaposvárt vagy másféle színházat látogatott (habár érzésem szerint jóval kevesebb volt a felszínes, link dolog, mint manapság.

Nem nagyon ismerhettük politikán, kultúrateremtőkön kívül állók Aczél közvetlen működését, az eredményét persze annál inkább. Az éjjel elővettem egy nagyon jó interjúkötetet, egy film kísérőkiadványa, Varga Ágota ACZÉL-TörTéneTek, s közülük most a Konrád-beszélgetést olvastam el.

Nos, Konrád György azok közé tartozott, akik egy pillanatig nem keresték a fennálló rendszer kegyeit. Mikor a Szelényi Ivánnal közös munkájának (Az értelmiség útja az osztályhatalomig) sorsáról beszél, elmondja az azóta jól ismert történetet, hogy poloskáik segítségével a lehallgatók tudomást szereztek a könyvről, letartóztatták őket, majd kiengedésük után a kihallgatójuk közölte velük, hogy akár ki is vándorolhatnak.

Szelényi Iván

 „Amikor kiengedtek a politikai rendőrségtől, egy este bementem a szemközti kocsmába, ittam egy pohár bort és azt gondoltam, hogy itt minden kocsma, minden ház az ő kontrolljuk alatt áll, úgyhogy el kell menni innen. Szelényi barátom egyetemi ember volt és tudós, kutatni és egyetemen előadni csak akkor lehet, ha fentről engedélyt kap hozzá. Az én helyzetem valamelyest különbözött ettől, mert nekem a regényíráshoz csak egy toll kell, meg papír. Nem szükségeltetik hozzá állás, tanítvány és munkatárs sem, sőt, inkább az kell, hogy ne legyen senki ott, ahol a mű készül.”

Maradt. Írt az asztalfióknak, a szamizdatnak, megkereste a kinti megjelenési lehetőségeket. Külföldre – később – csak tanulmányútra, tanítani utazott, a kivándorlás soha fel nem merült.

Konrád György

Halála előtt Aczél kérte, hogy találkozzanak. Pünkösti Árpáddal ment, aki interjút készített vele, „…azt mondta, úgy hallotta, szeretem a konyakot. Megkínált, ő csak nagyon picit ivott, és megkérdezte: ,Mondja, Konrád, hol rontottuk el?’ És akkor mondtam valamit.

– Mit?

– Azt mondtam: ,Sokat akasztottak’. Erre azt válaszolta, hogy ha nem ők lettek volna, több haláleset történik.”

A helyzet ma persze nagyon más. De nagy a különbség Aczél és e között az importált náci között is. Kádár ravasz ember volt, s tudta, hogy vannak területek, amelyekkel nem bírhat – tudta magáról, hogy képzetlen, műveletlen, oda más ember kell. Aczélt választotta. Hogy miért? Nyilván a közös múlt, a közös börtön, a közös élmények Rákosi idején. Aczél nem volt iskolázott ember, de jó – meglehet, kiszámított – érzékkel fordult a kultúra felé. Akár fent volt, akár éppen lejjebb. Megvoltak a mamelukjai – a kötet egy másik beszélgetésében, Popper Péterrel például felmerült, hogy Popper csinál egy kiadványt azokból az ajánlásokból, amiket Aczél a különböző íróktól, költőktől kapott. Képzelhetni, milyenek lehettek… de Aczél ettől mereven elzárkózott. Mint akinek van stílusérzéke.

Orbán egy ismeretlen, nagyhangú senkit választott, nem itthonról, s elnézést is kell kérnem az erdélyiektől, a Romániában élőktől, mindazok nevében is, akik velem együtt az „importált” jelzőt ráakasztották erre a figurára. Csak hát éppen az a helyzet, hogy ennek a ripacsnak a kiválasztásával éppen a tipikus orbáni felelőtlenség testesült meg. Mert későbbiekben talán soha, semmiért nem lehet számonkérni, el fog tűnni a süllyesztőben.

Mihamarább, persze. Habár…

Most egyre-másra nyilatkozik, támad, cáfol, sérteget, hirtelen nagyon nagy szája lett. S közben a kezében akkora hatalom, hogy nem kap az ember levegőt.