Léni sír

Nádas Péter kétkötetes esszégyűjteményének bemutatója kapcsán keveredek el egy videóhoz, amely vagy három éve készült és benne Az élet sója című, a literán (litera.hu) naplójegyzeteknek indult, végül esszéregénnyé szélesedett művéről beszélget az író a Jelenkor igazgatójával, Sárközy Bencével.

https://www.facebook.com/NadasPeter.Jelenkor/videos/858274957616383/

Az ember tovább lapoz a neten, újra rákeresek Schwäbisch Hallra, keresek többet a templomról, amely a korabeli sófőző polgárság mellett a jeles mű fűszereplője lett. Így botlom bele kiváló fotók és drónfelvételek után

https://www.youtube.com/watch?v=NDFZ-3uduw0

Marosi Ernő fantasztikus írásába, amely a művészettörténész értő és érző szemével láttatja újra egyrészt a tizenkét hónap írásait, másrészt a dómot, amelyről információkat a netről keres - és talál -, mivel rögtön az elején leszögezi, hogy nem járt - még? - az inkriminált településen.
Az írás az ENIGMA folyóiratban jelent meg:
EPA03329_enigma_no_89_132-137.pdf

Egy jellemző idézet belőle: „Mint már szó volt róla, Nádas Péter könyve nem turistáknak szánt vezető, hanem azoknak a szerencsésen megválasztott építészettörténeti momentumoknak a válogatása, amelyeket mindenekelőtt a bennük megjelenő mentalitás és a folyamatosan felhalmozódó értékek megbecsülése, megőrzése szempontjából vizsgált. Közülük az első a románkori templom „aránytalanul kicsiny, mély és sötét bejárat[i]” csarnokának elemzése. Itt az ember „eltátja a száját, mert tekintetét lenyűgözi a késő gótika minden építészeti pompája és rafinériája, majdhogy egy oszlopba nem ütközik.” Az oszlopon „azon nyomban látszik […], hogy ősöreg kő, idősebb, mint a templom alapja”. Felidézi a hagyományt, hogy ez valaha a szégyenoszlop volt, s „A pogány igazságosság oszlopát a kora román kori építők mintegy bekebelezték, belefoglalták az épület előcsarnokába.” Ezen (t.i. 2014-ben) „hétszázhuszonnégy éve áll” a templom és a város védőszentje, Szent Mihály arkangyal szobra. A nyolcszögű oszlop fölött egy pillérdarab támasztja az előcsarnok régies, vaskos szalagbordával alakított keresztboltozatát ott, ahol a bordák zárókőben egyesülnek. Nem kétséges, hogy a régies, nehézkes hatású kapuzat és előcsarnok-boltozat egy időben épülhetett a boltozati zárókövet alátámasztó pillérrel, amelyet az 1290-re datált, modernebb, korai gótikus angyalalak díszít. Joggal csodálja Nádas e megoldás „építészetileg […] elmés funkcionalitását”, de ez az elmésség az egész elrendezés ikonológiájára is érvényes. A templom védőszentje itt a belépőt fogadja. Mikhaél az, aki „olyan, mint az Isten”, és pillérre állítása a pogány idoloknak a középkori ábrázolásokon közhelyszerűvé vált elhelyezését idézi. Onnan buknak le, amikor a Szent Család Jézust Egyiptomba menekíti, és a pogányság ellen küzdő szentek imáira is. Arkangyaloknak kedvelt tartózkodási helyei a középkorban a tornyok, amelyek éppúgy, mint a magas hegycsúcsok: Mont-Saint-Michel, Le Puy, Sagra San Michele, Monte Gargano legközelebb vannak az éghez. Itt ünnepelhették a sátán legyőzőjét, aki majd a lelkek mérlegelését felügyeli a végítéletkor. Ebben is emlékeztet az igazságtétel egykori funkciójára. A hasonló, de még gazdagabb freiburgi toronyelőcsarnokban az itt folyó, a piaci perlekedések megítélésében szerepet játszó mértékek etalonjait is bevésték a falakba a bíráskodás színhelyén. A zárókövet alátámasztó oszlop a maga idején, a 13. században igen modern építészeti megoldás. Amikor Villard de Honnecourt vázlatkönyvébe egy csillagboltozatos káptalanterem igen korai tervrajza került, csak az alá írt szövegből tudjuk meg, hogy középre nem zárókövet, hanem oszlopot szántak. Még jóval később, Peter Parler prágai fél csillagboltozatként elgondolt előcsarnok-boltozatát is középtámasz hordozza a kettős bejárat közepén.”

Persze az egészet ajánlom olvasásra.

Jaj de jó ez az írás, ami több, mint kiegészítés, amelyhez persze tovább kell keresni másokat is, hiszen a végén ő is említi mindazokat a különösségeket, amelyek Schwäbisch Hall prédikátor-választásának módjáról szólnak. Tudvalevő ugyanis, hogy a település nem fentről kijelölt református prédikátort fogadott eredendően katolikus és díszeitől nem megfosztott! templomába, hanem maga választotta ki többek közül Luther tanítványát,  Johannes Brenzt.  

Emígyen: „ 

Szegény jó Luther, aki inkább fejére idézett császári átkot és pápai kiátkozást, mintsem tanait undorító módon megtagadta volna. A sójáról híres városka tanácsnokai pedig miként ne tudták volna Brenzről, hogy Heidelbergből már alaposan kifelé áll a rúdja. Bizony tudták. Egyenesen ezért hívták a sójáról messzi földön híres és felette gazdag városuk Szent Mihályról elnevezett főtemplomába, amit ma hangzatosan dómnak is mondanak, hogy tartson benne próbaprédikációt. Van a saját városi templomukban egy saját plébánosuk. Legyen végre egy saját prédikátoruk. Ilyen korábban soha nem volt, hogy kipróbáljanak egy teológust. Most majd lesz. Ne Hohenlohe herceg az ő magas lováról, ne is a kegyes püspök döntse el, hogy nekik kit és mit kelljen hallgatniuk minden áldott vasárnap délelőtt. Ha nem tetszik, akkor majd hívnak másikat. Csak akad egy, akinek a beszéde tetszik. Az övék legyen, az ő pénzükért pedig értelmes legyen, azaz ne hordjon össze nekik tücsköt és bogarat a szószékről.

Brenz, akit a korabéli ábrázolatokon latin nevén Johannes Brentiusnak neveztek, mindössze huszonhárom éves volt, amikor megérkezett a próbaprédikációra. Úgymond az egész város ott volt a Szent Mihályban. Annyira kedvükre valónak találták ezt az egyszerű és elmélyedt prédikációt és a tőlük semmiben nem különböző csöndesen határozott embert, aki nemhogy a szégyenletes tudatlanságával, de még a fene nagy tudományával sem hivalkodott, hogy prédikációját rögvest a saját költségükön nyomdába is adták, hogy aztán röplapként terjesszék. Azon nyomban megválasztották a város prédikátorának. És még azt sem gondolták, hogy a megválasztása egy világraszóló tett lenne, habár tényleg még alig fordult elő ilyesmi a kereszténység történetében.”

Nádas Péter: Az élet sója, 12. fejezet. Jelenkor Kiadó, 2016.

És egy, szintén a neten talált, már az öregebb  Johannes Brentiust ábrázoló metszet a prédikátorról:

Az ember olvas, keres, ilyesmiket talál. 

Léni sír? - igen, erről persze, talán, később, ha már kezünkben lesz.