Egy nagyon fontos könyvről

Már középiskolásként elvarázsolt Thomas Mann, ebben többek közt közrejátszott egy óriási színházi élmény is: Láthattam a Marió és a varázsló körszínházi színpadi változatát, Latinovits Zoltánnal és Kozák Andrással a főszerepekben; a kicsi, városligeti alkalmi színházban, egy BNV kiállítási pavilonban, tőlünk néhány méterre játszottak a színészek. Játszottak? Rossz szó, nincs jobb. Döbbenetesek voltak mindketten. 

Thomas Mann már élmény volt, az alapnovellán túl olvastam A varázshegyet, a Tonio Krögert, a Buddenbrookot, novellákat, a Halál Velencében címűt, amely azonnal elvezetett Mahlerhez is; a Kirk Bogarddal készült remek Visconti-filmet nem ismerhettük még, 1971-es.

Bár már mindennel (?) tisztában voltunk (elméletben...), ami a szexualitás legnagyobb titkait illeti, tudtunk a homoszexualitásról is, piszkálódás és gúnyolódás szintjén, azt, hogy közöttünk lehettek volna melegek, soha nem is feltételeztük. Tabu volt.

Akkor ezt még nem kapcsoltuk közvetlenül az íróhoz; sőt, igazában nem is igen foglalkoztunk vele. A Mario esetében igen rejtetten feltételezhető az azonos neműek közötti vonzalom, a Halál Velencében már nyíltabban sugallja - de én akkor sem kapcsoltam még össze fejemben ezeket a fogalmakat.

Jóval később, mikor olyannyira belebolondultam Nádas Péter írásaiba, kezdtem valamit sejteni erről a nehezen kontrollálható viszonyulásról. Mert ő bizony igen sokszor ír Thomas Mann különösségéről, vonzalmairól, a maga bizonytalanságairól - legutóbb éppen a Világló részletekben mondja el, hogy sokáig sejtelme nem volt a szexualitásról és a melegekről; nem érdekelte kiskamaszként sem; s egyszerűen nem értette, miért nevetnek rajta harsányan és gúnyolják ki a szülei, mikor bejelenti, hogy balettra szeretne járni. „Hiszen azok mind...” nem értette a homokos szót, gondolom, ezt a kifejezést használhatták a szülei. Vagy mást? Durvábbat? 

Eleve a szexuális felvilágosítás eszméletlen tévútjai... szintén Nádas, a Párhuzamos történetekből: mikor megrajzolja a német fajbiológushoz látogató Auenberg Imola magyar grófnő alakját, aki bár fiktív személy, de Horthy Istvánnét, született Edelsheim-Gyulai Ilonát idézi. Ő itt, a regényben egy szintén fiktív személy, Horthy Mihály jövendőbelije, s fiatal lány létére, azzal együtt, hogy részben falun nő fel, hogy tisztában van az állatvilág szaporodási titkaival, semmit nem tud az emberi kapcsolatokról, az emberi testiségről, aki prüdériájában a jövendőtől retteg: „A Mihály iránt táplált, az illendőség által jórészt tehetetlenségre ítélt vonzalom igen gyakran fizikailag ingatta meg, hosszú percekre megszédítette. ... Olykor elég volt gondolnia Mihályra, hogy széket vagy vizet kelljen kérnie. Akárha nem egészen lenne ott, ahol van. Nem ő lenne, aki a másikat látja és érzékeli. Tudata váratlanul azt állítaná, hogy a testi vonzalomban érzékeli azonos lényüket, holott tudja jól, hevesen tiltakozott a saját gondolata ellen, hogy ez csak érzékcsalódás, nem lehet más, tévedés.”

Kicsit hosszú bevezető.

Néhány perce tettem le egy igen fontos könyvet. S bár évtizedek teltek el az első Thomas Mann-élmények óta, már olvastam az igencsak szűkös magyar naplóválogatásokat is, sokat róla magáról, furcsa személyiségéről, ez a különleges családregény megdöbbentett. A Mannok, Tilmann Lahme munkája rengeteg dokumentumra épülve mutatja be a Nobel-díjas író családjának életét. Amely kibogozhatatlanul összeforr a XX. századdal, a németséggel, az első világháborúval, az emigrációval, amerikai évtizedük történeteivel, a művekkel, azok születésének körülményeivel, a hat Mann-gyerek végletesen ellentmondásos alakjával, furcsa életükkel.

A legvonzóbb Katia Mann, aki utolsó éveiig összefogja a családot, s első és legfontosabb célja a Varázsló - legtöbbször így hívják szembe is és háta mögött is az írót - nyugalmának biztosítása, mert tudja, hogy hatalmas tehetség; mindent a vállára vesz, amit Mann el is fogad. Önző módon, belemerevedve saját magáról alkotott zsenialitásának képtelenségébe. 

A hat gyerek... észvesztő. Egyiket sem tudom szeretni. Önzés, kisebbrendűségi érzés, félénkség, tehetség, tehetségtelenség és tehetetlenség, gyávaság, hősködés - és ráadásul mindenki ír. Még az anya is, töménytelen mennyiségű levelet, élete végén memoárt. Mindenki ír, meg színházat csinál. Meg folyóiratot. Filmet. Sokszor alig vannak tisztában azzal, mi történik a világban, néha egyáltalán nem értik, vagy éppen túlértékelik a szerepüket. Világháborús bukás, weimari köztársaság, születő nemzeti szocializmus, fasizmus, Anschluss, Csehország bekebelezése, újabb világháború, Hitler, emigráció a még szabad Európába, majd Amerikába, csehszlovák állampolgárság, majd amerikai, svájci, végül...

És az életüket meghatározza a Varázslótól való szellemi és anyagi függés, ami nehezen kompenzálható, ajzószerek érte és ellene, gyógyszer, altató, élénkítő, narkotikum, alkohol, nők, férfiak, biszexualitás, homoszexuális kapcsolatok, egy részük titkolt, más részük nyíltan felvállalt... és még valahol a távoli zsidó családi szál réme? valósága? 

És mellé persze családi életük - ha van - káosza, szerelmi életük - ha van - zűrzavara, iskolák, egyetemek, zene, szeretők, feleségek, férjek, gyerekek; ellenségek, szerkesztők, kiadók, legendagyártás, az állandó pénzprobléma, a szülők tarhálása, a „Nekem jár!” követelése, egy vékony szálon a szintén író Heinrich Mann, a varázsló bátyjának bizonytalan sorsa. Aztán a befogadó Amerika háborús szerepe, 1945 utáni kommunista-ellenessége, -üldözése, majd a visszatérés félig, végül egészen Európába. A kettészelt, legyőzött, megalázott ország és nép... néha felfoghatatlan, micsoda kényszerek, erkölcsi megalkuvások, undorok és ellenkezések határozzák meg leghétköznapibb huszonnégy óráikat is. És persze az a végtelen erő, ahogyan ennek a „fejlődésregények” a szerzője beleássa magát nem csak a művekbe, azok születésének, megjelenéseik körülményeibe, hanem a többiek írásaiba is, hiszen az apa életműve mellett mind a hat Mann-gyerek dolgait is ismernie kell.. Szinte szóról szóra. 

A szakirodalomban olvasom, hogy a németség sokáig - tán még ma sem - tudott igazán mit kezdeni ezzel az életművel. Rengeteg kiadás, millió példány, de valahogy mégsem - miért? Most talán közelebb vagyok a miérthez. 

Amit persze nem tudok megfogalmazni.

A fotókat a netről gyűjtöttem be.